Gondban vagyunk, mert nem úgy alakulnak a gyerekekkel közös imádságaink, ahogy szeretnénk. Reggel velük csak nagyon ritkán mondunk imát, akkor is mindig a rövidebbet kérik. Este pedig az elmúlt 4 év során talán 4 olyan alkalom volt, amikor békésen, csendesen mind együtt köszöntük meg az elmúlt napot.

Gyerekkoromban úgy emlékszem, hogy minden este a kis házi oltár körül együtt imádkoztunk. 3-4 imát mondtunk egymás után, és saját szavainkkal is hálát adhattunk. Ezek biztosan stabil állandóságot adtak nekem kicsiként, mert pontosan emlékszem arra az izgatott, de enyhén zavart érzésre, amikor apukám egy este új imát iktatott be a többi mellé. Volt, hogy választhattunk éneket - nővéremmel volt eszünk, a 27 versszakos Te Deumot választottuk, hogy annál később keljen lefeküdni aludni.

Egy-egy időszakban később elmaradtak ezek a közös esti imádságok, de amikor már mind nagyobbacskák (10-17 évesek) lettünk, újra minden este összegyűltünk. Persze az ima is fontos volt, de számomra különösen kedves élmények lettek azok a beszélgetések, amikben ima előtt, és sokszor hosszasan utána mind együtt lehettünk.

Ilyen háttérrel egyértelmű volt, hogy mi is fogunk a gyerekeinkkel esti imát mondani. Tényleg az első baba születése utáni első hetekben már rendszeresen "Én Istenem, jó Istenem"-mel zártuk a napját, és ez azóta is így van.

Viszont már egy jó ideje látszólag nem figyelnek az imára. Több lehetőséget is kipróbáltunk.

• Addig mindig újrakezdtük, amíg nem tudtak nyugton, csendben maradni. Ennek az lett az eredménye, hogy Lányunk folyton belebeszélt, hogy mikor kezdjük újra.
• Az előző ellentéte: rögtön befejeztük, akár mondat közepén is az imát keresztvetéssel, ha belebeszéltek. Ennek általában hiszti lett a következménye, elvétve újra el tudtuk kezdeni és együtt végigmondani.
• Gyertyát gyújtottunk. Gyakran lett vita és folytonos egyezkedés az imádság alatt is, hogy ma ki fújja el, és cserébe ki válasszon esti mesét.
• A vacsoraasztalnál, az evés utáni imával egyszerre kezdtük az esti imát is. Ez a bevezetése utáni 2 alkalommal remekül működött, mára újra mocorgós és csivitelős minden alkalom.

Pedig nem lenne hosszú: még a keresztvetés előtt sorban elmondjuk, hogy miket köszönünk meg a mai napból, utána pedig az "Én Istenem, jó Istenem" és az "Őrangyalom szívből kérlek" következik. Esetleg súlyos és számukra is megérthető imaszándék esetén még egy Miatyánk és/vagy Üdvözlégy, de ez nagyjából havi egy este.

Ötleteket szeretnék gyűjteni ahhoz, hogy ki hogyan éri (érte) el a figyelmet és fegyelmet az imák alatt, illetve milyen idős kortól és milyen módon (hol, mit) imádkozik (imádkozott) a gyerekekkel? A hozzászólásokat akár itt a blogon, akár a facebook oldalon is örömmel olvasom.