Ahogy azt korábban megírtam, számomra nagyon fontos a szentmise. Viszont az utóbbi időben - főleg, mióta két kisgyerekkel járunk együtt szentmisére, egészen másként tudunk jelen lenni, mint korábban. Hála Istennek már felismertem egy pár dolgot, amivel előre készülhetek a szentmisére, így ott igazán…
A szentmise a hét legstabilabb és legfontosabb programja számunkra. Bennem nagyon erős vágy és kényszer van arra, hogy minden héten eljussak a vasárnapi szentmisére. Amikor lányunk születése után egy kisműtét miatt újra kórházba kerültem, a vasárnap volt a legnehezebb, mert reggel a vizitet vártam,…