A Házasság Hetében Hollai Antal atya szentbeszédét osztom meg, amit a házasságkötésünk előtt mondott nekünk.

Az ember szeretetre teremtett lény. Ebben emelkedünk minden más teremtmény fölé. Hogy élvezni tudjuk a szeretet, és szeretni is tudunk. A hívő ember, aki a Biblia kinyilatkoztatására építi fel az életfelfogását és a gondolkodását, határozottan vallja János apostollal, hogy Isten a szeretet. Ő írja az első levelében, hogy szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Akkor szép az embernek a napja, akkor vagyunk boldogok, amikor szeretünk, amikor találkozunk a szeretettel.

A szeretettel kapcsolatosan három nagyon fontos dologra kell odafigyelnie az embernek, amelyekre a mai szentmise szentírási olvasmányai bátorítanak és segítenek bennünket, hogy ezt megértsük. A szeretetet csodálni kell, gyönyörködni kell benne; aztán a szeretet tapasztalni kell; végül a szeretetet tettekre kell váltani.

Gyönyörködni kell benne. Az evangéliumot hallottuk. Jézus az utolsó vacsorán a legszentebb közösségben találkozik az apostolokkal, búcsúzik tőlük, és a legfontosabb titkait rá akarja bízni az apostolok lelkére. És ekkor beszél nekik a szeretetről, és azt mondja: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket.” A szeretetet csodáljuk, gyönyörködünk benne. A katolikus egyház liturgiájában a holnapi napon ünnepeljük a Szentháromság vasárnapját. Az egyik legbensőségesebb ünnep az Egyház életében. Maga a Szentháromság titka túl azon, hogy gyönyörű és csodálatos, egybekapcsol katolikust, evangélikust, református és bármilyen keresztény, hívő embert. Mert az a keresztény ember, aki a Szentháromság titkát imádja. Ezen túlmenően, a Szentháromság ünnepe azért is gyönyörű, mert megengedi a hívő embernek, hogy belenézzen Isten belső titkába: kinyitja előttünk magát a Jóisten, és megmutatja nekünk azt, hogy milyen felfoghatatlanul hatalmas szeretet van Őbenne. Nem tudunk másból élni, csak ebből, az Istenben meglévő szeretetből. Ez egyszerre gyönyörű és egyszerre félelmetes. Gyönyörű, mert az ember csak csodálkozni tud, és gyönyörködni benne, és félelmetes, mert ez a mérce! Nem a jó érzés a mérce, nem a hangulat a mérce. „Ahogyan az Atya szeret engem, úgy szeretlek én titeket, s ahogyan én szeretlek titeket, úgy szeressétek ti is egymást!” Ez nem emberi vállalkozás. Ez a kegyelemnek a kiáradása. Ez csoda. A szeret mindig csoda. És látjátok, a Jóisten arra hív bennünket, hogy csodatevő emberek legyünk. Minden áldott nap ezer és ezer csodát tehetünk. Hangosan is, és egészen csöndesen is, amikor szeretünk. Mert amikor szeretünk, akkor Istenből mutatunk meg valamit a másik embernek. Mindenki, aki szeret, még az is, aki nem is ismeri Istent, ha szeret, akkor Istenből mutat meg valamit a másiknak. Nem elég csodálkozni, s ha tetszik, tátott szájjal járni, hogy milyen gyönyörű a Szentháromság szeretete, ezt a szeretet tapasztalni is tudjuk. Hogyan? Miben tapasztaljuk meg azt a szeretet, amely Istenben van?

Hát erről beszél a mai szentmise olvasmánya, a teremtés könyvéből az ember teremtésének a leírásában. Hát nem gyönyörű, ahogy elmondja nekünk Isten, hogy az embert azért teremtette, mert szeret? Hogy a létünk a legnagyobb bizonyítéka Isten szeretetének. Az hogy vagyunk, hogy létezünk. És milyen érdekes, ahogy leírja az ember teremtését. „Megalkotta Isten a férfit, és arra gondolt, hogy nem jó az embernek egyedül. Alkotok hozzá illő segítőtársat.” És bármit alkotott az Isten az emberen kívül, az nem volt alkalmas segítőtárs. Ezért írja ezt a gyönyörű elbeszélést a Biblia. Isten álmot bocsátott az emberre, és belőle alkotta meg a hozzá méltó, a hozzá illő segítőtársat. Hát ezt ünnepeljük most, hogy ember az embert segítőtársának ismeri el, mégpedig úgy, ahogy Isten alkotta, Isten akarta, ezért szentségi házasságban szentelitek meg ezt a befogadott, megtapasztalt szeretetet. Ti összeházasodtok, és egymáséi vagytok. Mert az Isten így alkotott meg benneteket. A férfiből az asszonyt, mert így méltó a segítőtárs szolgálatára. És az ember mindig így tudott gyönyörködni a feleségében. Mert egyek vagyunk, mert összetartozunk. Nem csak találkoztunk valahol, és hosszabb-rövidebb ideig együtt bandukolunk az úton, hanem egymáshoz tartozunk. Úgy, ahogyan a Szentháromságban, és az Atya, a Fiú, és a Szentlélek összetartozik. És nem választható szét. Persze, elméletileg, filozófiailag lehet beszélni külön az Atyáról, a Fiúról meg a Szentlélekről. De róluk csak együtt lehet látni valamit. Az ő szeretetüket együtt lehet élvezni. Ugyanígy, a házastársak is, a szeretetet csak együtt ismerhetik. És együtt ajándékozhatjátok azoknak, akiket rátok bíz a Jóisten. Csodáljuk, tapasztaljuk.

Aztán amit csodáltunk, és amit tapasztaltunk, azt tettekre kell váltani. Erről szól a szeretethimnusz, Pál apostolnak a Korintusi leveléből. Ami a szeretethimnuszban le van írva, az nem egy kaland, az nem egy próbálkozás, az nem valamiféle jó tanács, hogy így is lehet, hanem ez a szeretet. A többi az csak szeretethez hasonló hamisítvány. Az a szeretet, amely bezárkózna a saját szívébe, az hamis. Az a szeretet, amely mindenestül odaadja magát a másiknak, és megfeledkezik önmagáról, az a hiteles, az az igaz szeretet. Erre vagytok meghívva! Ehhez kell a szentség, ezért vagyunk itt. Ehhez kell a Krisztus. Ahhoz, hogy magunkat szeressük, ahhoz nem kell Krisztus. Ahhoz, hogy a másikat szeressük, mindenestül, tökéletesen, egészen odaadva önmagunkat neki, ahhoz a Krisztus kell.

Mi ma azért vagyunk itt veletek együtt, mert ugyanezeket a tapasztalásokat éljük át mindnyájan, ki-ki a saját maga életében. És örülünk annak, amikor újra és újra közülünk egyesek ideállnak az oltár elé, hogy erről – a szavakban meg sem fogalmazható – nagy titokról vallani tudjanak. Egyszerű, imádságos szavakkal. Szeretnénk odaállni mellétek, szeretnénk segíteni nektek, mert összetartozunk, mert gyönyörű az ünnep, és az ünnep arra is megtanít minket, hogy az ünnep elmúltával, a hétköznapokban is legalább ilyen szeretettel ott akarunk lenni mellettetek. Hogy mindig tudjátok, hol vannak a kapaszkodópontok. Az oltárban, a szüleinkben, a testvéreinkben, a barátainkban, a rokonainkban, az Egyház közösségében. Mert így együtt haladunk előre azon az úton, amely egyszerre gyönyörű és egyszerre áldozatokkal teli, de valami nagyon-nagyon szép cél felé vezet minket és segít abban, hogy minden nap valamit meg tudjunk mutatni egymásnak abból a szépségből, ami felé haladunk. A keresztény házasságban a házastársak arra vállalkoznak, hogy egymás kezét fogva segítik egymást az üdvösség útján, Isten felé.

Úgy éljetek, hogy egymást is tudjátok segíteni az Isten felé vezető úton és a ti közös, szép életetek legyen a mi számunkra is a legszebb evangéliumhirdetés, a legszebb tanúságtétel arról, amit a Szentírás mond, hogy Isten szeretete gyönyörű, csodálandó, Isten szeretete megtapasztalt valóság, Isten szeretete megvalósítandó feladat minden áldott nap. Ámen