Volt egy férfi az életemben. Mélyen hívő, jó humorú, igényes megjelenésű, társaságot kedvelő, korban hozzám illő. A megismerkedésünk után egy pár hónappal szerelmes lettem bele. A kellemetlenséget csak az adta, hogy már férjes asszony voltam, ő pedig felszentelt pap.
Az együttjárásunk alatt is volt egy alkalom, amikor egy másik fiú iránt lobbantam szerelemre (erről bővebben majd a következő bejegyzésben), de egészen más volt házasként megélni ezt a szituációt. A házasság életben tartott szentsége olyan nagyon erős megtartó keret, amiben az Isten által megáldott elköteleződést egy kis kellemetlen szerelem nem tudja megbontani.

Egy ideig próbáltam egyedül megküzdeni az érzéssel, de hála Istennek hamar rájöttem, hogy egyedül ez nem megy. Először őszintén elmondtam mindent Férjemnek. Biztosítottam, mert így is volt, hogy Őt nagyon szeretem és szeretném elhagyni ezt a rossz szerelem-érzést. Rendkívül sokat számított az, hogy nem ítélt el, nem haragudott rám, hanem együtt kerestük a megoldást.
Egy ismerős nővértől is kértem segítséget, az ő tanácsait megfogadva tudtam továbblépni. Az egyik javaslata az volt, hogy kerüljem a találkozást az atyával. Ezt nem volt triviális megtenni, mert nemcsak a templomban, hanem más fórumokon is rendszeresen találkoztunk. De Férjem támogatásával tudatosan ritkítottuk a találkozási lehetőségeket.
A nővér másik tanácsa az imádság volt. Amennyire egyértelmű, sokszor pont annyira nem jut eszembe. Nehéz volt azért imádkozni, hogy a Jóisten vegye el tőlem ezt az érzést, hiszen, ha valaki volt már szerelmes, tudja, hogy milyen jó és izgalmas tud lenni. De tudtam, hogy sokkal jobb lesz, ha ismét Férjemet tudom olyan izgatott szerelemmel szeretni, ami be is teljesedhet.

Dühös voltam, amikor újra és újra ezzel az atyával álmodtam. Tudom, hogy az álmainkat nem tudjuk irányítani, de nagyon rossz volt úgy ébredni, hogy a szeretett Férjem fekszik mellettem, én meg még az álom hatása alatt egy másik férfira gondolok. Hála Istennek, az álmaimban sem a testi vonzalom vagy annak megélése volt a szerelmem mozgatója, inkább csak a másik közelsége. Azóta volt más olyan alkalom is, hogy egy álom hatására láttam meg egy ismerősben a Férfit. De már tudatosan kerültem a találkozást, kerestem (és hamar meg is találtam) azokat, amik zavaróak benne vagy amiben Férjem sokkal erősebb, jobb.

Abban az időszakban vettünk részt Férjemmel Dr. Gloviczki Eszter "A szerelem kémiája" előadásán¹. Ott abban erősödtem meg, hogy a házasságunkban a minőségi idő, a tudatos egymás felé fordulás megélése a Férjem iránt érzett szeretetemet mélyíti, és segít, hogy újra belé legyek szerelmes. Megterveztem több randi-lehetőséget, mert tudtam, hogy csak így jutunk előre. Emellett imádkoztam, nemcsak azért, hogy múljon el az atya iránt érzett szerelmem, hanem a Férjem iránti szerelem fellobbanásáért is. Szépen lassan hangolódtunk Férjemmel újra egymásra. Nem volt ez a szituáció napi beszédtéma, de amikor egy-egy álom után újra zavart voltam, akkor tudtunk beszélgetni. Tudtam, hogy most nekem kell többet dolgozzak a kapcsolatunkon, de mivel Férjem akkor is mindenben a Társam volt, így nem is volt olyan nehéz a randi-tervezés vagy az időpontok megszervezése. A házasságunkat ebben az időszakban talán még inkább megerősítette, ahogy minden közös szentmisén kiengesztelődtünk egymással a kéz a kézben elimádkozott Miatyánk után. Azóta is mindig úgy érzem magam ilyenkor, mintha a házasságkötésünk tiszta pillanata térne vissza, kitörölve minden egymás között megélt vagy okozott, valós vagy vélt sérelmet.

Nem tudom, hogy az atya bármit észrevett-e, hiszen szinte mindig Férjemmel együtt találkoztunk vele, de az mindenképp segített, hogy nem bátorított vagy nem viselkedett velem különösen kedvesen. Nem emlékszem pontosan az időkre, de egy pár hónapnak el kellett telnie, amíg elmúlt az atya iránt érzett szerelem érzése és újra nyugodtan tudtam vele találkozni. Persze, utána is még voltak olyan találkozások, amik bennem szorongást, rossz érzést keltettek. (Például egyszer csinosabban öltöztem az átlagos vasárnapinál, jól éreztem magam a bőrömben, meg tudtam élni a sugárzó nőiességemet. Gyónni is mentem, és ott a gyóntatószobában váratlanul az atyához kerültem. Emlékszem a zavaromra, ahogy igyekeztem elnyomni magamba az előző percben még megélt virulást.). Aztán az áthelyezése miatt megszűnt a kapcsolat az atyával. Mára már ritkán jut eszembe, de ha beszélgetés közben szóba kerül, mint egykori ismerősünk, általában nem is emlékszem már erre a kellemetlen epizódra.

Utólag már hálás vagyok Istennek, hogy akkor és úgy adta ezt a szerelmet. Akkor még (a közös munkahely miatt) Férjemmel napközben is sok időt tudtunk együtt tölteni, nem tudtam olyan sokat a saját gondolataim körül forogni, mint most, ahogy a gyerekekkel vagyok itthon, egyedül.
Másrészt pedig bennem nagyon erős az egyházi rend iránti tisztelet, ezért meg sem fordult a fejemben, hogy a szerelmemet kifejezzem, vagy viszonzást várjak. Azt nem tudom, hogy mit tettem volna, ha elérhető férfi lett volna a szerelmem mozgatója, de úgy érzem, akkor is hűséges tudtam volna maradni.

A mi kapcsolatunkat megerősítette ez az eset, mert együtt küzdöttünk meg a kísértéssel. Elképzelhető, hogy még szerelmesek leszünk másba, hiszen mindig van aki még (vagy épp) a házastársunknál is figyelmesebb, humorosabb, sportosabb, vonzóbb, okosabb, vagy mind együtt. De bízom benne, hogy amíg a rendszeres közös imádsággal és az együtt töltött minőségi idővel stabilan tartjuk a házasságunkat, addig Isten segítségével újra meg tudunk birkózni közösen egy hasonló helyzettel.