Egy korábbi bejegyzésben írtam arról, hogy az életem folyamán milyen mise-élményeim voltak. Egy másik írásom pedig a szentmisére készülésről szól. Ezek után most a legfrissebb élményeimről írok, mégpedig, hogy milyen 2 kicsi gyerekkel részt venni egy szentmisén.

Albertfalvára járunk misére. Ott, hála Istennek minden vasárnap a 10 órai szentmise családos mise, vagyis belefér egy kis mocorgás, van kiscsengőzés és két hetente gitáros énekekkel dicsőítjük az Urat. Ezek alapján szerintem eleve könnyebb helyzetből indulunk mint sokan, de talán az alap-nehézségeink hasonlóak.

Mocorognak. Csicseregnek. Dobálnak. Sétálnak. Visítanak.

Azt tapasztaltuk, hogy nyugodtabb, ha zárt helyen ülünk, a padban az első sorban. Így eleve kisebb a kísértés a sétálgatásra, és jól látják is, hogy mi történik. Ez persze nehezebben megoldható, ha babakocsival megyünk, hiszen annak viszonylag nagy hely kell - cserébe az egyik irányba lezárja az utat. Igaz ez mindaddig, amíg csak egy gyerek mocorogna, és a másik békésen szunyókál a kocsiban. Aztán, amikor már ő is mocorogna, akkor jobb, ha szétválasztjuk őket, mert együtt mindig hangosabbak.

Amikor csak egyre kellett figyelni, akkor beosztottuk, hogy a prédikációig az egyikünk volt a gyerekkel, utána pedig a másik, így legalább egy fél-szentmisét meg tudtunk élni. Azóta edződünk a feladathoz és igyekszünk meghallani azt az egy-egy mondatot, amit valóban magunkkal tudunk vinni a következő hétre.

A pelenkázótáskából sorban kerülnek elő a kincsek: először próbálkozunk a könyvekkel, aztán az apróbb játékok esetleg. Volt, hogy pici füzetet és zsírkrétát vittünk. Számomra a legnehezebb az, hogy jól eltaláljam azt a pillanatot, amikor még elfogadják pont azt a könyvet, játékot és nem pedig csak fokozom a nyűgösséget.

Viszonylag hamar lefektettük azt a szabályt, hogy nem eszünk, iszunk a szentmisén. Esetleg előtte egy pár kortyot ihatnak, de azt is inkább még a templom előtt. Büszke vagyok a gyermekeinkre, hogy ezt be tudják tartani, akkor is, ha látnak másokat a templomban nassolni.

Ha előre elmeséltük az evangéliumot, akkor igyekszem felhívni a figyelmüket, hogy hallgassák csak, ahogy az atya felolvassa, hiszen ezt ismerik.

A sok nehézség ellenére fontosnak tartjuk, hogy együtt járjunk a szentmisére. És vannak nagyon szép pillanatok, például amikor kiderül, hogy a 3 éves kislány már tudja a Hiszekegyet vagy a másfél éves is bekapcsolódik a maga módján az éneklésbe. Ezek megerősítik bennünk, hogy "ilyeneké a mennyek országa" (Mt 19,14).

Miután leírtam ezeket a magasztos gondolatokat, a másfél éves fiunk is elkezdett járni, így már nem igazán marad meg a babakocsiban. Volt egy alkalom, amikor mind a négyen eleve nyűgösek voltunk, mi szülők pedig egyre idegesebbek a gyerkőcök zsizsegésétől, úgyhogy elhatároztuk, hogy a kicsit egyelőre többször nem visszük el a szentmisére, ha meg tudjuk oldani a gyerekvigyázást.

Így is lett. Volt, hogy csak a kisebbet, volt, hogy mindkettőt a nagyszülőkre bíztuk a szentmise idejére. Volt, hogy külön mentünk el, de volt olyan alkalom is, amikor mind a négyen együtt vettünk részt a szentmisén az első sorban és kifejezetten jól viselkedtek, így meg tudtuk dicsérni őket.

Mi még keressük a legjobb megoldást, mert fontosnak tartjuk, hogy együtt menjünk mind a négyen szentmisére.

------------------------

A témában hasonló cikk a SZEMlélek blogon: szemlelek.net/2016/05/25/misezsonglorok.

Papp Miklós atya gondolatai a témáról a 777 blogon: https://777blog.hu/2020/01/09/a-papp-valaszol-szexualis-zaklatas-jelenesek-konyve-gyermekek-a-szentmisen/.