2020. feb 02.

Gyertyaszentelő Boldogasszony

írta: Borbélyné Margit
Gyertyaszentelő Boldogasszony

Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, ahogy az Úr törvényében elő volt írva: az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik; s az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát. ... Miután így eleget tettek az Úr törvényének, lementek galileai városukba, Názáretbe. A gyermek pedig nőtt és erősödött, bölcsesség töltötte be, és az Isten kegyelme volt rajta. (Lk 2,22-24, 39-40)

gyertyaszentelo.jpg


Szülőként gondoljunk most erre az ünnepre. Mi is a Jósitentől kaptuk a gyermekeinket, még ha nem is olyan különleges körülmények között, mint Mária és József. Illő, hogy mi is bemutassuk az Úrnak őket. Talán már közvetlenül a születésük után egy hálaimában tettük ezt - esetleg az első szentmiséjük vagy a keresztelésük alkalmával. Jó újra és újra tudatosítani magunkban, hogy csak kölcsön kaptuk a gyermekeinket, nem sajátíthatjuk ki őket, hanem napról napra újra be kell mutassuk őket az Úrnak, hogy valóban jól éljük-e meg a Tőle kapott felelősségünket és így általunk, a nevelésünk által Hozzá egyre közelebb kerülnek. Tudunk úgy élni ezzel a felelősségünkkel, hogy valóban minden nap közelebb kerülnek az Úrhoz?


Talán még sokan emlékeztek a gyermekszületés utáni első hat hétre. Ahogy én emlékszem, mindkét gyermekágyas időszak végén, kicsit fellélegezve az első megpróbáltatásokból áldozattal is megköszönhettük volna az Úrnak a gyermeket, a sok segítséget, az életet. Talán még most sem késő kitalálni, hogy mik a mi galambfiókáink…

A bemutatásnak egy másik vetülete is eszembe jutott, hiszen a legtöbbször kölcsönösen mutatunk be egymásnak két ismerősünket, örülve annak, hogy így már ők is ismerősök lesznek. A gyermekeinknek is bemutattuk az Urat? Milyen Isten-képet mutatunk nekik a mindennapokban?

Imádkozzunk azért, hogy a mi gyermekeinket is bölcsesség töltse be és érezhessék, érezhessük, hogy Isten kegyelme van rajtuk.

 

___________

A fenti gondolatokat az albertfalvi családos rózsafüzér kör titokváltására írtam, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén 2019-ben, de most is aktuális és érvényes.

Szólj hozzá

hála Gyertyaszentelő Boldogasszony Mária-ünnep