2020. feb 21.

Nagyböjti készülés

írta: Borbélyné Margit
Nagyböjti készülés

Jövő héten hamvazószerdával megkezdődik a nagyböjt. Két ötletet szeretnék megosztani, egyet a gyerekeknek, egyet a felnőtteknek.

Még kisgyerekként a nagyböjt elején rajzoltunk egy töviskoronát, majd egészen Húsvétig minden jó cselekedetért, lemondásért rajzolhattunk rá egy kis virágot, levelet, így készültünk. Tavaly itthon mi egy fokkal szemléletesebben tettük meg ezt, ugyanis szúrós ágakból fűztem egy töviskoszorút, mintalyukasztóval előkészítettük a virágokat és minden este az imádságban sorban mindenki elmondta, hogy aznap miért tehet fel egy virágot vagy épp miért érzi úgy, hogy nem. Húsvétra pedig virágkoszorúvá vált a töviskoszorú. (Érdemes a virágokat előre kilyukasztani tűvel, ha nem túl erősek a tüskék az ágakon.)

nagybojt_2019.png

 

A felnőtteknek, és főleg az otthon nasihoz jutó anyukáknak pedig elárulom az adventi elhatározásomat, amit idén a nagyböjtben is szeretnék megvalósítani. Nagyon édesszájú vagyok, tényleg sok édességet eszek. Éppen ezért ideális elhatározás számomra, hogy a böjti időszakban nem torkoskodom. Viszont sajnos többször előfordult már, hogy a drasztikus leállás után egyszer csak nem bírtam tovább és rendesen belakmároztam az itthoni nasi-készletből. Ezért döntöttem úgy, hogy minden napra egy kis édességet ehetek. Tudom, hogy nem környezettudatos, de ilyen szempontból praktikus az egyesével csomagolt édesség - én a Lindt csokigolyókat fogyasztottam (már a nagyböjti adagot is beszereztem, amikor akciós volt). Azoktól megkaptam azt a mennyiségű boldogsághormont, amitől aztán újra picit türelmesebben tudtam a gyerekekhez fordulni, ha szükség volt rá. És voltak olyan napok is, amikor nem is jutott eszembe a csoki.

+1 Tipp: Hajlamos vagyok a nagyböjt végéig halogatni, hogy eljussak egy keresztútra, ezért fogok igyekezni, hogy idén már az első hetekben (is) részt tudjak venni legalább egy alkalommal.

Szólj hozzá

advent ima gyerekeknek nagyböjt