2020. júl 04.

Királylány születik - Könyvajánló

írta: Borbélyné Margit
Királylány születik - Könyvajánló

Nagyon szeretek olvasni. Eddig úgy tűnik, a gyerekek örökölték a könyvek szeretetét, ezért már alig vártuk, hogy újra lehessen könyvtárba menni. Amikor 4 éves lányunkat kérdeztem, hogy milyet hozzak, királylányosat kért. (2 és fél éves fiam autósat és motorosat.) Kicsit félve kerestem rá a katalógusban a "királylány" szóra, hiszen sok bugyuta, rózsaszín, csillogós, tünci könyvet láttunk már, amik nagy részét azért sikerült a könyvtárban hagyni. A találati listában szerepelt Boldizsár Ildikó Királylány születik című könyve, amelyet Szegedi Katalin illusztrált. Elolvastam a fülszöveget és előjegyeztem.

Amíg anyukám vigyázott egy órát a gyerekekre (amit nagyon köszönök Neki), gyorsan el is szaladtam a könyvtárba és egy megtömött hátizsákkal értem haza. Köztük volt ez a könyv is, lányuk ezt választotta esti mesének. Mivel nem szeretek ismeretlen könyvet elsőre hangosan olvasni nekik, ezért gyorsan átfutottam a fogmosás alatt. Elsőre meglepődtem és idegenkedtem, mert a napot, holdat, majd a fákat testvéreinknek mondja a mese. Aztán megéreztem egy összecsengést Assisi Szent Ferenc Naphimnuszával és kértem Férjemet, hogy keresse elő, mert az esti imában azt is elmondjuk majd. (A cikk végére bemásolom a szövegét.)

kiralylany_szuletik_borito.jpg

A könyv arról szól, hogy kilenc királylány egy-egy áldást mond minden megszületett kislánynak. Ezek a kincsek a szépség, tisztaszívűség, egészség, állhatatosság, jóság, vidámság, türelem, igazmondás, kecsesség. Minden királylány valamilyen természeti jelenséghez kapcsolódik (pl. szél, madarak, víz, eső), így kerülnek elő urunk-bátyánk a nap, szél öcsénk, víz húgunk.

Kislányunknak is tetszett a könyv, már újra kérte az olvasását. Szívesen is mesélem neki, mert egyszerű és igényes. Az értékekkel is egyet tudok érteni, és már beszélgetni is tudunk róluk, ahogy nézegetjük a könyvet. Mókásak a királylányok nevei, legalább azokat érdemes az első olvasás előtt árfutni, mert lehet, hogy Tringatrillát elsőre nehezebb lesz kibetűzni.

Habár nem kifejezetten vallásos (témájú) a könyv, mégis így a blogon is jó szívvel ajánlom minden lányos családba!

 

naphimnusz_mindenhato_folseges_es_josagos_ur_tied_a_dicseret_dicsoseg_es_imadas_es_minden_aldas_mindez_egyedul_teged_illet_folseg_es_nem_melto_az_ember_hogy_nevedet_kimondja_aldott_legy_uram.png

Szólj hozzá

ajánló könyv gyerekeknek