Kedves Szülők! Milyen elképzelésekkel indultatok neki a családi életnek? Milyen álmaitok voltak? Van olyan esetleg, ami jó, hogy nem úgy alakult, ahogy Ti terveztétek?

Kedves Fiatalok! Most milyen családot szeretnétek? Van jó példa előttetek? Vagy épp "biztos, hogy én nem így fogom csinálni" korszakot éltek meg?

Egy pár anyuka vállalta, hogy megosztja veletek az egykori elképzeléseit, és egyben azt is, hogy a Jóisten végül hogyan teljesítette be az álmaikat.

Az interjú-sorozat második kérdése:

Kislányként, fiatalként milyen vágyad, álmod volt a leendő családodról?

Nóri 31 éves, egy 2 éves kisfiú anyukája
Lehet sokakat meg fogok botránkoztatni, de már hozzászoktam. :) Én kislányként nem különösebben álmodoztam családról, férjről, gyerekekről. Persze álmodoztam fiúkról, de az álmodozás jelentős részében valami izgalmas kalandban volt részünk, állatokat mentettünk, körbeutaztuk a világot és ehhez hasonlók. Ennek megfelelően álmaim férfija(i) igazán macsó, szakállas, nagy-dumás volt, nem éppen a békés, türelmes, babakocsit tologató apatípus. Gyerekekről meg sosem szóltak az álmaim, én egyáltalán nem az anyaságot képzeltem el magamnak, mint hivatást. De milyen szerencse, hogy van Aki sokkal jobb forgatókönyvet szánt nekem. Igen fiatalon férjhez mentem egy igazán békés, kiegyensúlyozott férfihoz, aki mindenben támogat és valóban mindenben társam (és még szakállt is növesztett). És kimaradt volna bármi az életemből? Nem, dehogy, sőt be kellett látnom, hogy egy kétéves kisfiúval egy átlagos játszóterezés kalandosabb tud néha lenni, mint egy sasfiókát lehozni a fa tetején lévő fészekből. Röviden, szép-szép dolog az álmodozás, de néha hagyni kell, hogy legyen meg az Ő akarata...

Márta, 64 éves, 4 felnőtt gyermek anyukája
Négyen voltunk testvérek, és én erre nagyon büszke voltam, jónak éltem meg. Ezért gondoltam, hogy én is sok gyermeket szeretnék. Viszont ez inkább egy felületes meggondolás volt. Nem láttam át, hogy egy nagy családot jól működtetni micsoda erők és energiák kellenek. Persze, legtöbbször ezt meg is kapjuk.
Meleg, biztonságot adó légkörre vágytam, de ezt már az utódok tudják megmondani, hogy sikerült-e megteremteni. Amit másképp szerettem volna, mint ahogy én gyermekként megéltem:
- Elég sokat féltem gyerekkoromban. Ettől meg akartam óvni majd a leendő gyermekeimet. Már látom, hogy ezt teljesen nem sikerülhet.
- Mi régen nagyon szerényen és egyszerűen éltünk. Ez az öltözködésre is igaz volt, mindig a praktikusság volt a fő szempont, és nem a csinosság. Noha igyekeztem, teljes mértékben mégsem sikerült a gyermekeim ruháztatását úgy megoldani, hogy az nekik is és nekem is mindig a megelégedésünkre lett volna.

Zsófi, 32 éves, 2 gyermek édesanyja
A legfőbb vágyam az volt, hogy legyen egy férjem, aki a barátom is egyben, illetve legyenek gyerekeim. Nekem csak egy testvérem van, ezért azt mindenképp tudtam, hogy minimum két gyereket szeretnék, ha Isten is úgy akarja, kis korkülönbséggel. Aztán ahogy egyre idősödtem, jobban körvonalazódtak a dolgok. Nagyon szerettem volna egy igazi kis rosszcsont, eleven kisfiút. Kérj és megadatik. Van egy férjem, aki egyben a legjobb barátom is. Nélküle nem tudom elképzelni a jövőm. Gyerekek terén pedig van egy hihetetlen kis zsivány fiunk, és egy cserfes kislányunk. Harmadik gyerkőc pedig pocakban... :)

Kinga, 4 gyermekes édesanya
Legyen egy szerető férjem - pipa. ;)
Mindig is 4 gyermekről (2 lány - 2 fiú) , nagy családról álmodtam. A nemek arányától eltekintve ez is összejött, azt pedig csak a Jóisten tudja, hogy lesz-e ennél még nagyobb a családunk ;) .

Az egyik válaszadó elképzelése a lánybúcsúján (x ≥ 8 év múlva)

Magdi vagyok, 3 gyermekes anyuka, magam is katolikus nagycsaládból származom, sőt édesanyám is nagycsaládban nőtt föl. Talán emiatt is, kislány koromban teljesen magától értetődőnek vettem, hogy felnőttként megházasodom és én is nagy családot szeretnék. Ez a vágyam ilyen konkrétan csak akkor fogalmazódott meg bennem, amikor tinédzserként kicsit lecsökkent az önbizalmam és elkezdtem azon rágódni, hogy mi az, amit én - abban a hitben, hogy engem úgyse fog senki feleségül venni - ebből nem fogok tudni megvalósítani.
Viszont úgy látszik a Jóisten nem véletlenül ültette ezt a vágyat a szívembe, ugyanis most itt vagyok feleségként, három kis csoda édesanyjaként és úgy érzem, hogy teljesen jó helyen vagyok, erre hívott engem az Úr, talán még egy kicsit többre is. ;)

Andrea, egykeként nőtt fel, 45 éves, 3 gyermeket nevel (6,9 és 12 évesek)
Sok gyermeket szerettem volna, és elsősorban egy megbízható társat, akire felnézhetek és elfogad és szeret olyannak, amilyen vagyok.

Móni, 31 éves, 2 kislány édesanyja
Konkrét elképzelésem azt hiszem kevesebb volt a jövőbeli párommal, családommal kapcsolatban, de azt erősen reméltem, hogy egyszer anyává válhatok. Emellett sokkal inkább azt éreztem, mennyi mindent lesz majd jó együtt megélni: együtt ebédelni az egész nagycsaláddal, lubickolni a Balatonban egy meleg nap végén, este kártyázni a verandán, Adventben esténként imádkozni a koszorú mellett, készíteni a locsolóknak a sütiket, szagolni az eső utáni friss fű illatát, összebújni ha dörög az ég... ilyesmik.

Erika, 7 gyermek édesanyja és 7+2 unoka nagymamája
Érdekes módon mindig nagyobb családra vágytam, több gyerekre. A számot soha nem határoztam meg. Úgy képzeltem, a legjobb lenne elkötelezett életet élni, de több családdal közösen, mint ahogy a szerzetesek közösen élik meg életüket. Nagyon rokonszenves volt a fokoláré mozgalom, lelkiség, bár akkoriban még nem volt talán a családok közössége. Arról álmodoztam, hogy otthon nevelgethessem majd leendő gyermekeimet. Ám erre várni kellett, mert 28 évesen mentem férjhez, s utána válhatott mindez valóra.

Margit, 32 éves anyuka, 3 kisgyermeket nevel
Kifejezetten álmodozós típus voltam, már kisiskolás koromtól fogva mindig volt egy-egy fiú, aki rövidebb-hosszabb ideig tetszett, mindig „szerelmes” voltam. Ez egészen sokáig csak egyoldalú sóvárgást, álmodozást jelentett, de szinte mindig elképzeltem magunkat már egy családként. Azt tudtam, hogy katolikus nagycsaládból lesz a férjem, hiszen én is onnan jövök, és együtt is persze katolikus nagycsaládot fogunk alakítani. Ha igazán őszinte vagyok, akkor egyetemre is azért mentem, hogy ott férjet fogjak és mihamarabb elkezdhessem a gyerekeket megszülni. (A választás nem véletlenül esett a 85-15%-os fiú-lány aránnyal rendelkező mérnökinformatikus szakra a Pázmány ITK-n.) És valóban, ott bőven volt lehetőségem ismerkedni, amit ki is használtam.
Szépen lassan, az érettségemmel együtt reálisabbá formálódott bennem a jövendőbelimmel és a jövőbeli családunkról alkotott képem is. Ő, a nagy Ő is persze oda járt egyetemre. Épp lediplomázott, amikor igazán belépett az életembe. Közel sem volt katolikus, de még csak nagycsaládos sem, mégis Ő lett az Igazi. Habár akkor még nem tudtam ezt megfogalmazni, később öcsém mondta ki, hogy mi már az első pillanattól fogva tudtuk, hogy össze fogunk házasodni. És tényleg. :) Azért ehhez a Jóisten kegyelme is kellett: most már Ő is katolikus és tényleg nagy a családunk.

———————————————————————————————————

Huszti Zoli atya, a káplánunk is örömmel osztotta meg velem – és így Veletek is az élményeit, gondolatait, tapasztalatait. Az interjú zárásaként az ő válaszát olvashatjátok.

Kisfiúként, fiatalként milyen elképzeléseid voltak a hivatásoddal kapcsolatban?

Kiskoromban ministráltam, otthon a közösségünkben is szintén gyerekcsoportokkal, evvel-avval foglalkoztam mindig is. Konkrétan nem tudok idehozni eseményeket, de voltak érintett pillanatok a hivatásommal kapcsolatban.
Külön, összevissza, kicsit nemlineáris módon jártam egyetemekre érettségi után, pótfelvételivel jártam Pázmányra is, de a művészeti dolgok is nagyon dominánsak voltak. És akkor végülis én a képzőművészetit végeztem el elsőnek. És az volt a furcsa - lehet, hogy gyávaság volt mögötte, vagy nem tudom micsoda, kíváncsiság, már nem tudom, összemosódik a kettő - én nem akartam elmenni se dolgozni, se semmi. Hát mondom akkor nézzük meg ezt a papi dolgot. És akkor jelentkeztem a szemináriumba, akkor ott bennragadtam. Hát a környezetem nagyon nagy része az szkepszissel nézte. Én magam is, hogy ebből mi lesz. Jó, nem voltam én vallástalan különösebben, de engem is meglepett, hogy végül pap lettem.

A következő kérdés a megismerkedésről fog szólni. Örülök, ha Ti is aktívan bekapcsolódtok – akár a saját válaszaitokkal, akár új kérdések felvetésével (katolikusanyablog[at]gmail.com). Szívesen továbbítok bármilyen visszajelzést is, ha valamelyik válasz hatással lesz az életetekre.

Az előző kérdést itt olvashatjátok: Körkérdés 1.